A Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (továbbiakban: Mt.) nem rendelkezik kifejezetten a bónusz, illetve a prémium fogalmáról. Mindössze említés szintjén jelenik meg az egyéb juttatás az Mt-ben. Az ítélkezési gyakorlat alapján ugyanakkor egyértelműen kirajzolódik, hogy milyen különbség tehető a bónusz és a prémium között. Ez olyan esetben bír jelentőséggel, amikor a munkavállaló igényt próbál érvényesíteni a munkáltatóval szemben az elmaradt bónusz vagy prémium miatt.

A bónusz

Alapvetően a munkáltató diszkrecionális joga meghatározni, hogy mikor, kinek és milyen mértékben ad bónuszt, avagy más kifejezéssel jutalmat. A bónusz nem feltétlenül munkateljesítményhez kötött, hanem akár olyan szubjektív megítélés alapján is adható, mint a munkavállaló munkához való hozzáállása (pl. proaktív, agilis), lojalitása (pl. jubileum), esetleg egész éves folyamatos munkavégzése (pl. tizenharmadik havi bónusz).

Mi alapján járhat?

A feltételeket a munkáltató határozza meg és a mérlegelésre is széles lehetősége nyílhat bónusz esetében. A legnagyobb szabadsága akkor van ezen a téren a munkáltatónak, ha eseti jelleggel egyoldalúan ad bónuszt, és annak jogosultjai, gyakorisága, illetve összege tekintetében sem rögzül valamilyen trend.

Ugyanakkor, ha belső szabályzatban előre rögzítettek a feltételek, vagy több éves kialakult gyakorlat szerinti gyakorisággal, illetve mértékben szokott a munkáltató minden munkavállalónak vagy bizonyos feltételeket teljesítő munkavállalóknak bónuszt fizetni, akkor az már olyan egyoldalú munkáltatói kötelezettségvállalásnak minősülhet. Ettől az Mt. 16. §-a szerint csak akkor lehet a munkavállaló terhére eltérni vagy azt azonnali hatállyal felmondani (csökkenteni a bónusz mértékét vagy egyáltalán nem fizetni azt), ha a munkáltató körülményeiben a bónusz szabályzat vagy gyakorlat bevezetése óta olyan lényeges változás következett be, amely a kötelezettség teljesítését lehetetlenné tenné vagy aránytalan sérelemmel járna. Ilyen lényeges változás lehet például egy veszteséggel zárt üzleti év.

Mérlegelési jog kontra egyenlő bánásmód

Ügyelni kell arra is, hogy bár széles mérlegelési joga lehet a munkáltatónak a jutalom kiosztása során, az egyenlő bánásmód követelményét meg kell tartania. Következésképpen nem zárhatja ki a munkavállalót vagy azok egy csoportját védett tulajdonságuk (pl. nem, faj, vallás, etnikai hovatartozás, politikai nézet, életkor, anyaság stb.) miatt sem közvetlenül, sem közvetve. Ez utóbbi azt is jelenti, hogy olyan feltételt sem állapíthat meg a bónuszra való jogosultság kapcsán, amely hátrányosan érinthet valamely munkavállalói csoportot.

A jelenléti bónusz kritikája

Sok helyen elterjedt a jelenléti bónusz alkalmazása, amelyet akkor kap a munkavállaló, ha adott időszakban nem volt keresőképtelen, illetve nem volt szabadságon, azaz minden munkanapján dolgozott. A fizetett betegszabadság és táppénz, csakúgy mint a szabadság a munkavállaló alanyi joga. Ráadásul a kisgyermekes munkavállalók nem csak saját, de gyermekük betegsége esetére is jogosultak keresőképtelenségi igazolásra. Továbbá az életkor alapú pótszabadság miatt az idősebbek eleve több szabadságra jogosultak egy naptári évben.

Tehát ha él a munkavállaló a törvény adta jogával és szabadságra megy, vagy a betegsége tartamára keresőképtelenségi igazolással van távol a munkától, akkor elveszíti a jelenléti bónuszt. A jelenléti bónuszhoz megkívánt kivétel nélküli jelenlét különösen a kisgyermekes, idősebb vagy megváltozott munkaképességű munkavállalók esetében érthető módon nehezebben teljesíthető, ha egyáltalán.

Következésképpen a jelenléti bónusz jogi szempontból közvetett hátrányos megkülönböztetést valósít meg, amennyiben az igazolt távollét igénybevétele esetén is elesik a munkavállaló a jelentléti bónusztól. Ez pedig közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minősül. Azért közvetett, mert nem közvetlenül őket zárja ki a munkáltató a bónuszból, de a bónusz feltételeinek tényleges teljesíthetősége ezen munkavállalói csoportok esetében szinte lehetetlen.

Bár méltányolható érdeke fűződik a munkáltatónak ahhoz, hogy a munkavállalókat fokozottabb jelenlétre sarkallja és elejét vegye az igazolatlan távolléteknek, illetve a keresőképtelenségi igazolások alaptalan alkalmazásának, a jelenléti bónusz a fent ismertetett formában – munkajogi szempontból – nem a legmegfelelőbb eszköz erre.

A prémium

A teljesítményfeladat és feltételek kiírása

A prémium a teljesítmény érétkelésére szolgál és ezáltal több dokumentációval, objektív értékeléssel jár együtt. Azaz a munkáltató előre meghatározza a referencia időszakot, amely alatt az elérendő cél teljesítését várja, a teljesítéshez pedig prémiumot kapcsol. Lehetőség van kizáró feltételeket szabni vagy adott esetben azt is előre rögzíteni, hogy mely esetekben csökkenthető a prémium mértéke, beleértve azt is, hogy részteljesítés esetén beáll-e a munkáltató fizetési kötelezettsége arányosan alacsonyabb prémium összegre vonatkozóan. Értelemszerűen az is szükséges, hogy a referencia időszak elteltével a munkáltató ellenőrizze, a feltételek teljesültek-e, azaz jogosult-e a munkavállaló prémiumra és ha igen, milyen mértékben.

Nagyobb kiszámíthatóság

Ha a munkáltató kötelezettséget vállalt prémium kiírására, akkor a prémium feladatot ki kell írnia. Ennek elmulasztása miatt elvileg nem mentesülhet a prémium fizetése alól. A már kiírt prémium feladatot nem lehet egyoldalúan érvényesen visszavonni azt követően, hogy a munkavállaló annak teljesítését megkezdte. Továbbá a munkáltató kötelezettsége az utólagos ellenőrzés, azaz a teljesítmény és ezáltal a prémium mértékének megállapítása is. Ennek elmaradása sem eliminálja a munkavállaló prémiumra való jogosultságát.

Ezek alapján jól látható, hogy a prémium alkalmazása kötöttebb, amely nagyobb fokú kiszámíthatóságot ad mindkét fél számára. Egyben az azt is jelenti, hogy a munkáltató a prémium fizetése alól nem mentesülhet, ha a munkavállaló a feltételeket teljesítette és nem áll fenn kizáró ok.

Vitás helyzetek

A munkavállaló vitathatja a bónusz, illetve a prémium kifizetésére való jogosultság kérdését vagy épp ezen juttatások mértékét, esetlegesen indokolatlan különbségtételt érvelhet.

Mivel a bónusz és a prémium is általában utólagosan kerül kifizetésre a munkáltató által, ezért gyakran merül fel az a kérdés is, hogy fennáll-e a kifizetésre a jogosultság a teljes összegre vagy annak arányos részére akkor, amikor időközben megszűnt a munkaviszony.

A fentiek szerinti vitás helyzeteket csak esetileg, az összes körülmény vizsgálatával lehet feloldani, ha a békés egyeztetés nem vezet eredményre, akkor hosszas pereskedés útján. A pert a munkavállaló indíthatja a meg nem fizetett bónuszt vagy prémiumot (esetleg késedelmi kamatot is) igényelve a 3 éves elévülési időn belül.

A Bónusz vagy prémium? Nem ugyanaz! bejegyzés először EcoCreative-én jelent meg.

A vagyontervezés során kiemelt jelentősége van annak, hogy a házastársak közötti (vagyonjogi) viszonyok miként alakulnak. Éppen ezért a különféle vagyontervezési konstrukciók áttekintése előtt érdemes a házassági vagyonjog néhány alapvetését tisztázni. Érdemes ugyanakkor hangsúlyozni, hogy a szofisztikált vagyonvédelmi instrumentumok arra is alkalmazhatók, hogy a bizonytalan kimenetelű házassági vagyonjogi vitákat megelőzzék.

A házastársak vagyonjogi viszonyain az életközösségük idejére irányadó szabályokat értjük. Hangsúlyozandó, hogy a házastársi életközösséget nem a házasság hozza létre, azt csak vélelmezzük ilyen esetben, de az a vélelem megdönthető, így pl. a névházasság nem jár ilyen hatással. Abban az esetben, ha a felek érvénytelen házasságot kötöttek, de jóhiszeműen jártak el, akkor viszont az életközösség vagyonjogi hatásai megegyeznek a házastársakéval. Ezzel szemben a felek nem valós akaratán nyugvó válás („látszatválás”) viszont automatikusan megszünteti az életközösséget. Természetesen előfordulhat az is, hogy az életközösség előbb szűnik meg, mint a házasság felbontása, ilyen esetben értelemszerűen a tényeket kell figyelembe venni, vagyis az életközösség megszűnését. Ugyanezen elv alapján, amennyiben az életközösség már a házasságkötés előtt is fennáll, úgy ezt az időszakot is figyelembe kell venni a későbbiekben. Szintén fontos hangsúlyozni, hogy az életközösség átmeneti megszakadása a felek közötti vagyonmegosztás hiányában nem érinti a vagyonjogi viszonyaik megszűnését.

Az életközösség az életvitelszerű közös háztartás, a közös gazdálkodás és a felek közötti intim házasélet fennállása esetén valósul meg. Ezek eltérő intenzitással és mértékben lehetnek jelen a felek kapcsolatában.

A házassági vagyonjogi szerződés

A házassági vagyonjogi szerződést akár a házasság megkötése előtt, akár azután is megköthetik a házastársak. Ilyen szerződésre megkötésére csak személyesen van lehetőség, vagyis képviselő nem járhat el helyettük. Házassági vagyonjogi szerződés érvényességéhez annak közokiratba foglalása, vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokirati forma szükséges. A szerződés a házassági (élettársi) vagyonjogi szerződések országos elektronikus nyilvántartásába bejegyezhető (amit a Magyar Országos Közjegyzői Kamara működtet), és a bejegyzés közhitelesen bizonyítja a szerződés létét és egyben a harmadik személyekkel szembeni hatályát. Mivel a vagyonjogi szerződés fennállásának tényére vonatkozóan a nyilvántartásba bárki, aki az ehhez fűződő jogi érdekét igazolja, bármely közjegyzőnél díj megfizetése ellenében betekinthet és annak alapján saját céljára feljegyzést készíthet, így a későbbiekben nem hivatkozhat arra, hogy annak tényéről nem volt tudomása.

Megemlítendő, hogy a házassági vagyonjogi szerződés természetesen bármikor módosítható és meg is szüntethető. A házastársi vagyonjogi szerződés szabályait lásd a Ptk. 463-475. §-aiban.

A szerződésben szabályozható a közszerzeményi rendszer, amelynek lényege az, hogy az életközösség alatt a házastársak vagyona elkülönül egymástól, azonban annak megszűnése esetén a házastársnak az életközösség alatt keletkezett vagyongyarapodás arányos részére a másik házastárssal szemben kötelmi igénye áll fenn. Ebből eredően a külső jogviszonyaiban mindkét házastárs a különvagyonával rendelkezik, de a belső jogviszonyukban egymással szemben elszámolni kötelesek. Az elszámolás alapja az életközösség alatt bármelyik fél vagyonába bekövetkezett növekmény, amelyből a másik házastársat a fele illeti meg.

Ehhez képest a vagyonelkülönítő rendszer szerint a házastársak mind a házasságkötés előtt és a házassági életközösség ideje alatt külön-külön vagyonnal rendelkeznek és egymás vagyonával szemben sem követelésük, sem tartozásuk nem keletkezik. Ez alól kivételt a közös életvitel költségei és a közös háztartásban nevelt gyermekük megélhetéséhez, neveléséhez, taníttatásához szükséges költségek és kiadások képezik, amelyek ilyen esetben is közösen terheli a házastársakat.

Mint korábban említettük, a két különböző rendszer vegyesen is alkalmazható, akár meghatározott időszak, akár egyes vagyonelemek vonatkozásában.

A házastársi közös vagyon

A házastársi közös vagyon kategóriája tágabb, mint a közös tulajdon, mivel magában foglalja nem csak a tulajdonjogot, hanem az egyéb vagyoni értékű jogokat, követeléseket és a tartozásokat, kötelezettségeket is. Főszabály szerint a házastársi közös vagyonba tartozik minden vagyontárgy, amelyeket a házastársak a vagyonközösség fennállása alatt akár együtt, akár külön-külön szereztek. Ez alól kivételt csak azok a vagyonelemek jelentenek, amelyeket a törvény kifejezetten külön vagyonnak minősít, vagy amiről a házassági vagyonjogi szerződésben így rendelkeznek. Értelemszerűen a közös vagyonba tartoznak a passzívák is, vagyis a közös vagyont terhelő tartozások.

A házastársi vagyonközösség fennállása alatt a felek főszabály szerint egyenlő arányban szereznek mindent és a közös vagyonnal kapcsolatban csak együttesen vagy a másik házastárs hozzájárulásával rendelkezhetnek.

A közös vagyonba tartoznak a következők: a házastárs munkabére, egyéb jövedelme, keresménye, függetlenül annak különleges jogcímétől (pl. jutalom, osztalék, megbízási díj, borravaló stb.) és függetlenül attól is, hogy melyik házastárs munkájának az eredménye. Ide tartozik a jogügylettel (pl. szerződéssel) vagy akár egyéb jogi ténnyel szerzett vagyontárgy vagy vagyoni érték. Így pl. az egyik házastárs által felvett kölcsön közös aktív vagyon, míg annak visszafizetési kötelezettsége és kamatai, járulékos költségei közös passzív vagyonnak minősülnek. Tipikus eset, amikor csak az egyik házastárs szerepel szerződő félként egy jogügyletben (pl. ingatlan vagy cégbeli részesedés megvásárlása) és csak az adott házastárs kerül bejegyzésre a közhiteles nyilvántartásba, mint tulajdonos. Ettől jogilag ilyen esetben is házastársi közös tulajdon keletkezik, ha a megszerzett jog ellenértékét a házastársi közös vagyonból fedezte. A másik házastárs ilyenkor nyilvántartáson kívüli tulajdonosnak minősül. Szintén közös vagyon a közös vagyonba tartozó vagyonelem helyébe lépő jog, érték (pl. biztosítási összeg, kártérítés).

A házastársi különvagyon kiinduló pontja a házastársi vagyonközösség létrejöttekor már meglévő vagyonelem (akár aktíva, akár passzíva), ami egyértelműen a különvagyon részét képezi, akkor is, ha csak szerzés jogcíme esik az életközösség megkezdése előtti időpontra (pl. egy korábbi munkáért kifizetett vállalkozói díj). Különvagyonba tartozik továbbá a házastárs által örökölt vagyon. Ide értendő értelemszerűen a kötelesrész, hagyomány, meghagyás vagy a halál esetére szóló ajándékozás útján szerzett vagyon és az özvegyi jog is (bár ez utóbbi hasznai már közös vagyonnak számítanak). Szintén a házastárs különvagyonát képezi a személyes használati tárgyai (pl. borotva, ruházat, stb.). De nem számít személyes használati tárgynak a házastárs foglalkozása, vállalkozása keretében használt gépek, eszközök, stb. és a hobbiból gyűjtött tárgyak (pl. bélyeg, festmény, stb.).

Ehhez képest sok esetben nehezen eldönthető a házastárs részére adott ajándék jogi helyzete. Ez főszabályként a megajándékozott különvagyonát képezi, azonban a másik házastárs bizonyíthatja azt, hogy az ajándékozó nyilatkozata és az eset körülményei alapján az ajándékot mindkét házastársnak közösen szánták (pl. menyasszonytánc alkalmából kapott pénz). Természetesen a különvagyon minden haszna (pl. bérleti díj, osztalék, stb.) és minden terhe (pl. ingatlanadó, ajándékozási illeték, stb.) a különvagyonba tartozik.

Érdekes a jogi helyzete az egyik házastárs szellemi alkotásának. Ilyen esetben a személyhez fűződő jogok értelemszerűen a különvagyon részét képezik, a szellemi alkotás hasznosításából származó haszon viszont a közös vagyonba tartozik. Ez utóbbi esetben irreleváns a szellemi alkotás keletkezésének időpontja, csak a haszon keletkezésének kell az életközösség idejére esnie. Ehhez képest a házastárs személyiségi jogainak megsértése esetén részére járó sérelemdíj a saját különvagyonát képezi. Ennek analógiájára a különvagyonba tartozik a jogellenes és szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartásával okozott, pl. bűncselekményből eredő kártérítési kötelezettség is. A gondatlanságból származó kötelezettségek viszont már közös vagyonba tartoznak (pl. kifizetetlen parkolási díj).

A házastársak ügyletei

A házastársi életközösség fennállása alatt egymással kötött szerződések és tartozáselismerő jognyilatkozat érvényességéhez közokirati, illetve ügyvéd által ellenjegyzett magánokirati forma szükséges. Ezen túlmenően a hitelezők érdekeit védi az a szabály, miszerint a házastársak egymással kötött olyan szerződései, amelyek akár a közös vagyon, akár a különvagyon körét oly módon érintik, hogy azok valamelyikének megváltozásával járnak, érvényességük ellenére jóhiszemű harmadik személlyel szemben csak akkor hatályosak, ha harmadik személy tudott vagy tudnia kellett arról, hogy a vagyontárgy a szerződés alapján a közös vagy a különvagyonhoz tartozik.

A házastársi közös vagyonba tartozó vagyontárgyakhoz kapcsolódó birtoklási, használati jogok mindkét házastársat megilletik. Ugyanakkor a közös vagyonba tartozó vagyontárgyról rendelkezni (elidegeníteni, megterhelni) csak közösen jogosultak a felek. Amennyiben tehát ilyen vagyonelemről valamelyik házastárs önállóan rendelkezik, úgy ahhoz szükséges a házastársának a hozzájárulása is, ami azonban nincs formakényszerhez kötve, vagyis szóban, írásban, de akár ráutaló magatartással és akár utólag is megtörténhet. A kereskedelmi forgalom biztonsága érdekében a házastársnak a vagyonközösség fennállása alatt a közös vagyonra kötött visszterhes szerződését a másik házastárs hozzájárulásával kötött szerződésnek kell tekinteni, kivéve, ha harmadik személy tudott vagy tudnia kellett arról, hogy a másik házastárs a szerződéshez nem járult hozzá. Ugyanakkor, ha az adott ügylet a mindennapi életvitel fedezéséhez tartozik, úgy az abban részt nem vevő házastárs a hozzájárulása hiányára csak akkor hivatkozhat, ha az ügyletben szereplő másik félnél előzőleg kifejezetten tiltakozott ellene. Ehhez kapcsolódóan kiemelendő, hogy ha a jogügyletben részt nem vett házastárs a szerződéshez nem járult hozzá és hozzájárulását vélelmezni sem lehet (tipikusan az ingyenes szerződések esetén), vagy ha a vélelem megdőlt (pl. bizonyítja, hogy a harmadik személy tudott vagy tudnia kellett a hozzájárulás hiányáról), a szerződésből eredő kötelezettségért nem felel. A házastársak belső jogviszonyában pedig aki a házastársát is terhelő szerződést annak hozzájárulása nélkül köti meg, köteles házastársának az ebből eredő kárát a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályai szerint megtéríteni. Egyebekben pedig a fedezetelvonó ügylet szabályainak megfelelően, a házastárs hozzájárulása nélkül kötött szerződés vele szemben hatálytalan, feltéve, hogy a szerződést kötő harmadik személy rosszhiszemű volt vagy rá nézve a szerződésből ingyenes előny származott.

A fentiektől eltérően alakul a házastársi közös lakás és a közös vagyontárgy vállalkozás részére történő átruházása tulajdonosi részelés érdekében (pl. apport). Ezekben az esetekben csak a másik házastárs hozzájárulásával tehet ilyen rendelkezéseket tenni és a hozzájárulást nem lehet vélelmezni.

Az élettársi kapcsolat

Élettársi kapcsolat áll fenn két olyan, házasságkötés nélkül közös háztartásban, érzelmi és gazdasági közösségben együtt élő személy között, akik közül egyiknek sem áll fenn mással házassági életközössége, bejegyzett élettársi életközössége vagy élettársi kapcsolata, és akik nem állnak egymással egyenesági rokonságban vagy testvéri kapcsolatban.

Az élettársi kapcsolat létrejöhet a fenti tények puszta fennállásával és lehetőség van bejegyzett élettársi kapcsolatot is létesíteni, ez utóbbi azonban csak azonos neműek között állhat fenn. Vagyonjogi szempontból a de facto élettársi kapcsolatban élő személyeknek lehetőségük van arra, hogy, hogy a közjegyző előtt, kapcsolatuk fennállásáról, illetve arról, hogy az már nem áll fenn, nyilatkozatot tegyenek, ami a későbbi bizonyítási nehézségeket küszöbölheti ki. (Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartása, amelyet a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) által működtetett számítógépes adatbázisba a közjegyzők vehetnek nyilvántartásba.)

Az élettársaknak is lehetőségük van arra – hasonlóan a házastársakhoz – hogy egymás közötti vagyoni viszonyaikat az élettársi együttélés idejére szerződéssel rendezzék. Az élettársi vagyonjogi szerződés érvényességi feltétele, hogy azt közokiratba vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba foglalják. Ebben a szerződésben a minden olyan vagyonjogi rendelkezésre lehetőség van, amely a házastársak vagyonjogi szerződése esetében. A szerződés akkor válik harmadik személyekkel szemben hatályossá, ha azt az élettársi vagyonjogi szerződések nyilvántartásába bevezették, vagy ha az élettársak bizonyítják, hogy a harmadik személy a szerződés fennállásáról és annak tartalmáról tudott vagy tudnia kellett.

Amennyiben az élettársak nem kötnek ilyen szerződést, úgy a törvényi előírások lesznek irányadók a vagyonjogi viszonyaikra, amelyek némileg eltérnek a házastársaknál ismertetett szabályoktól. Az élettársak közötti vagyoni viszonyokra nem az egyenlő arányú szerzést vélelmező vagyonközösségre, hanem a közszerzeményre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, ahol a szerzésben való közreműködés mértéke határozza meg az arányokat. Ehhez képest, ha a szerzésben való közreműködés aránya nem állapítható meg, azt egyenlőnek kell tekinteni, kivéve, ha ez bármelyik élettársra nézve méltánytalan vagyoni hátrányt jelentene.

Kiemelendő továbbá, hogy az élettársaknak nincs törvényes öröklési joga, élettárs csak végintézkedés útján örökölhet.

A A vagyontervezés és a házassági vagyonjog bejegyzés először EcoCreative-én jelent meg.

Az Alaptörvény VI. cikk (3) bekezdése alapján mindenkinek joga van „a közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez”, a (4) bekezdés szerint pedig „a közérdekű adatok megismeréséhez való jog érvényesülését sarkalatos törvénnyel létrehozott, független hatóság ellenőrzi”.

De mi is az a „közérdekű adat”?

Két feltétel együttes jelenléte esetén közérdekű egy adat:

1. állami vagy önkormányzati feladat illetve közfeladatot ellátó szerv közfeladatainak ellátása során keletkezett; és
2. nem személyes adat

Elvben a közérdekű adatok attól közérdekűek, hogy bárki hozzájuk férhet: az adatkezelő által kötelezően vagy a saját honlapján, vagy más honlapon közzéteendő közérdekű adatok esetében úgy, hogy azokat a megfelelő helyen megtaláljuk és ott elolvassuk, a nem kötelezően közzéteendő közérdekű adatok tekintetében pedig úgy, hogy állampolgárként egyedi közérdekűadat-igénylést nyújtunk be.

A gyakorlatban azonban a nem kötelezően közzéteendő adatok esetén a kérelem gyakran kap negatív választ: a kért adatot nem adja ki az adatkezelő. Annak eldöntése, hogy ez mikor jogszerű, esetenkénti tartalmi vizsgálatot igényel, amit a jogalkotó az adatkezelőtől el is vár.

Jogszerű lehet az adat kiadásának megtagadása például akkor, ha ezzel üzleti titok kerülne ki, feltéve, hogy nem közpénzekkel, állami vagyonnal való gazdálkodásról van szó, mivel ez utóbbi esetben a közérdek megelőzi az üzleti titokhoz fűződő érdeket.

Ugyancsak jogszerű és gyakran hivatkozott megtagadási ok az, hogy az adat döntés megalapozását szolgálja. Ez a megtagadási ok sem ad azonban korlátlan lehetőséget az adat kiadásának elutasítására: korlátja, hogy a megtagadás, az adat elzárása nem vezethet a döntési folyamat átláthatatlanná válásához.

A A közérdekű adatok megismerésének lehetőségei és korlátai bejegyzés először EcoCreative-én jelent meg.

A munkaadók vissza nem térítendő támogatást kaphatnak, állami foglalkoztatási szervként eljáró járási hivatalhoz benyújtott kérelem alapján.

Feltétele, hogy olyan álláskeresőt foglalkoztassanak aki állami foglalkoztatási szervnél regisztrált 25 év alatti, vagy legalább 1 hónapja nyilvántartott álláskeresőt.

A támogatás mértéke:

• a foglalkoztatót terhelő bérköltség -bruttó bér és ténylegesen átutalásra kerülő szociális hozzájárulási adó- 50%-a
• teljes munkaidős foglakoztatás esetén, legfeljebb 150 ezer Ft havonta (2022. február 1. napja után megállapított támogatásoknál)

A támogatás Közép Magyarország Régióban érhető el, illetve a folyósítási időtartam legfeljebb 6 hónap lehet. (2022. április 18. napjától)

A Vállalkozások Munkaerő Támogatása Program bejegyzés először EcoCreative-én jelent meg.

Szempontok  a támogatás igényléséhez az álláskeresővel szemben:

• 25 éves életkort be nem töltött személy
• 25-30 év közötti pályakezdő 
• 50 év feletti személy
• tartósan, legalább 6 hónapja regisztrált álláskereső
• legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkező személy
• a közfoglalkoztatásból a versenyszférába visszavezethető álláskereső, aki legfeljebb 30 napja lépett ki a közfoglalkoztatásból
• megváltozott munkaképességű személy
• vidékies területen élő  személy
• kérelem beadását megelőző 12 hónapon belül csecsemőgondozási díjban / örökbefogadói díjban / gyermekgondozást segítő ellátásban / gyermekgondozási díjban / gyermeknevelési támogatásban / ápolási díjban / gyermekek otthongondozási díjában részesült személy

A Vállalkozások regionális munkaerő támogatása  bejegyzés először EcoCreative-én jelent meg.

Az utóbbi években a közigazgatási jogorvoslati rendszer számos nagy változáson esett át, ezen átalakítások közül talán minden Ügyfél számára a legszembetűnőbb változtatást az jelentette, hogy a kétfokú közigazgatási rendszer egyfokúvá vált (kivéve pl. adóhatósági eljárások). Jelen bejegyzésben ezen átalakítást, illetve ennek legfontosabb következményeit foglalom össze.

De mit is jelentett a kétfokú közigazgatási rendszer?

A kétfokú közigazgatási rendszer azt jelentette, hogy az I. fokú hatóság döntésével szemben fellebbezésnek volt helye, melyet egy másodfokú közigazgatási szerv bírált le, és „csak” ezen másodfokú döntéssel szemben volt helye bírósági felülvizsgálatnak.

A módosítás következtében a fentiek úgy változtak meg, hogy a jogalkotó főszabályként megszüntette a fellebbezés lehetőségét, és oly módon módosította a jogorvoslati rendszert, hogy az I. fokú hatósági döntéssel szemben már közvetlenül bírósági felülvizsgálat kezdeményezhető.

A kétfokú jogorvoslati rendszerrel, illetve a fellebbezéssel kapcsolatban fontos kiemelni azt is, hogy a II. fokú hatóság nem volt kötve a fellebbezésben foglaltakhoz. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a felettes szerv a másodfokú eljárása során a teljes elsőfokú eljárást jogszabályoknak való megfelelőségét felülvizsgálta, és így meg volt a jogosultsága ahhoz, hogy olyan jogszabálysértést is figyelembe vegyen, melyre az ügyfél a fellebbezésében nem is hivatkozott.

Mi indokolta a változtatást?

A jogalkotó a változtatást elsősorban szakszerűségi szempontokkal indokolta, a jogalkotó álláspontja szerint célszerűbb és szakszerűbb egy olyan jogorvoslati rendszer, melyben az I. fokú közigazgatási döntést a közigazgatástól teljesen független bíróság vizsgálja felül.

Milyen következményei vannak a változásnak?

Ameddig a fellebbezés elkészítésének és benyújtásának nem voltak szigorú formai és tartalmi követelményei, addig a kereset benyújtása rendkívül formalizált, ezért az Ügyfelek számára talán a legfontosabb következménye ezen változtatásnak az, hogy, ha az elsőfokú és véglegessé vált döntéssel szemben jogorvoslattal kívánnak élni, akkor javasolt közigazgatási jogban jártas ügyvéd igénybe vétele, hiszen e nélkül akár még az is elképzelhető, hogy a bíróság érdemben nem is tárgyalja a keresetet, mivel azt visszautasítja valamely formai hibára hivatkozva.

A bíróság pl. abban az esetben utasíthatja vissza a keresetet, ha egy elektronikus kapcsolattartásra kötelezett gazdasági társaság nem a kereset benyújtására rendszeresített űrlapon nyújtja be a keresetét.

A korábbi bejegyzésben már utaltam arra is, hogy a jogsérelmet a kereset benyújtására nyitva álló határidőn belül lehet és kell megjelölni; ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy a keresetben már valamennyi jogszabálysértést meg kell jelölni, hiszen, ha azt elmulasztjuk, akkor azt bíróság már nem veheti figyelembe az ítélete meghozatala során, mivel arra a kereset benyújtására nyitva álló határidő letelte után már nem tud hivatkozni.

Vagyis akár az is elképzelhető, hogy egy közigazgatási döntés nem felel meg a jogszabályoknak, de azt a bíróság azért nem semmisíti meg (vagy semmisíti meg, és utasítja új eljárásra a hatóságot), mivel az ügyfél (felperes) nem a megfelelő jogszabályra hivatkozott a keresetben.

A fentiek jól szemléltetik, hogy amíg a fellebbezésnél nem volt feltétlenül szükséges jogi szakember igénybe vétele, hiszen a fellebbezés benyújtásának nem voltak szigorú formai kritériumai és a II. fokú hatóság hivatalból teljes egészében felülvizsgálta az I. fokú döntést, addig a kereset benyújtásához az már nélkülözhetetlenné vált, hiszen olyan részletszabályokra is kell figyelni, melyekről egy laikusnak nem lehet tudomása.

A másik fő következménye a jogorvoslati rendszer átalakításának az lett, hogy az I. fokú ítélet ellen jogszabályban meghatározott körben lehetséges fellebbezést benyújtani; A közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (Kp.) alapján a felperes akkor élhet fellebbezéssel, amennyiben azt a törvény lehetővé teszi. Ebben az esetben az elsőfokú ítélet ellen jogszabálysértésre, illetve a Kúriának a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett határozatától jogkérdésben való eltérésre hivatkozással van lehetőség fellebbezéssel élni.

Ha közigazgatási hatósági eljárással, vagy adóhatósági eljárással kérdése merülne fel, keressen bizalommal.

A Közigazgatási jogorvoslati rendszer bejegyzés először EcoCreative-én jelent meg.

A minap az egyik nagy forgalmú magánrendelő mint adatkezelő az én kifejezett érintetti kérésemre sem küldte el titkosítatlan emailben a leletemet, amely titkosítva viszont nem volt megnyitható, mert a kapott kód nem működött – a magyarázat az volt, hogy számukra „a titkosítás a GDPR miatt kötelező” és attól még kérésemre sem térhetnek el.

Az orvosi lelet mint egészségügyi, és ekként a szenzitív adatok kategóriájába tartozó adat továbbítása tekintetében a GDPR a Preambulum (83) bekezdésében azt írja elő, hogy az adatkezelő a „biztonság fenntartása és az e rendeletet sértő adatkezelés megelőzése érdekében” értékeli … [a] kockázatokat, és … [a] kockázatok csökkentését szolgáló intézkedéseket, például titkosítást alkalmaz.”

A GDPR 24. cikke az adatkezelő feladatairól, 32. cikke pedig az adatkezelés biztonságáról rendelkezik – ennek keretében azt rendeli el, hogy a kockázatok számon vételével az adatkezelő az adatbiztonság garantálására „megfelelő technikai és szervezési intézkedéseket hajt[son] végre… ideértve, többek között, adott esetben” az „adatok álnevesítését és titkosítását”.

A titkosítás tehát eleve nem is kötelező, pusztán egy a lehetséges utak közül. Számos más út lehetséges, amelyeket a GDPR nem sorol fel és nem ír elő; ezt nem is tudná megtenni, hiszen minden konkrét eset egyedi megoldást igényel.

Ha valamely esetben pedig titkosított email-küldéssel kíván az adatkezelő eleget tenni a GDPR előírásainak, akkor sem szűnik meg az érintett lehetősége arra, hogy ettől eltérő megoldást kérjen és kapjon, mivel az érintett a saját adatainak az „ura”. Ez fejeződik ki a GDPR 9. cikk (2) bekezdésének a) pontja, valamint 15. cikke együttes olvasatával, miszerint az érzékeny adatok érintetti hozzájárulás esetén kezelhetők, és az érintettnek hozzáférési joga van a saját adataihoz.

Ha tehát az érintett bármilyen módon kéri a saját személyes adatainak megküldését, az adatkezelő ennek a kérésnek köteles eleget tenni. Akár titkosítatlanul is.

A Az egészségügyi adatok titkosítása és az érintett hozzáférési joga bejegyzés először EcoCreative-én jelent meg.

A címben feltett kérdésre egyértelműen és határozottan igen a válasz, jóllehet viszonylag szűk körben teszi kötelezővé a jogszabály az építési műszaki ellenőr alkalmazását. A következő esetekben kötelező az építési műszaki ellenőr alkalmazása: ha a kivitelezési tevékenységet két vagy több fővállalkozó végzi, vagy ha az építési kivitelezési tevékenység a közbeszerzési törvény hatály alá esik, vagy ha műemlékvédelem alatt álló épületet érint a kivitelezési tevékenység, vagy ha nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek minősített kivitelezésről van szó, vagy ha építtetői fedezetkezelő is közreműködik a kivitelezési folyamatban. Minden más esetben az építtetőn múlik, hogy alkalmaz-e építési műszaki ellenőrt.

Az építési műszaki ellenőr a megrendelő építtetőt segíti, mivel ellenőrzi a kivitelezési tevékenység elvégzésének szakszerűségét, a beépítésre kerülő anyagokat a megfelelőség és a vonatkozó szerződésben meghatározott paramétereknek való megfelelőség szempontjából, megteszi az építtető nevében a kivitelezés során a szükséges nyilatkozatokat. Mivel a kivitelezések elsöprő többségében az építtető nem építési, kivitelezési szakember, így rendkívül fontos segítséget, támogatást tud nyújtani az építési műszaki ellenőr az őt megbízó építtetőnek. Az előbbiekből kifolyólag egyértelmű, hogy az építési műszaki ellenőr költségeit nem érdemes megspórolni, mivel az így eszközölt kiadás az esetek jelentős részében sokszorosan megtérül, mivel ily módon a kivitelezést végző szakemberek és a beépítésre kerülő anyagok állandó szakmai kontroll alatt vannak, megelőzve ily módon sok későbbi vitát, pereskedést.

Számos esetben előfordul, hogy maga a kivitelező cég ajánl az építtetőnek műszaki ellenőrt. Célszerű az ilyen ajánlásokat is fenntartásokkal kezelni, mivel az optimális eset az, amikor az építési műszaki ellenőr minden szempontból független a kivitelezést végző cégtől, tehát még csak barátság vagy évtizedes ismeretség sem fűzi a kivitelező cég vezetőihez. Praxisunkban olyan eset is előfordult már, hogy a kivitelező cég magasabb vállalkozó díjat helyezett kilátásba az építtető számára, amennyiben építési műszaki ellenőrt bíz meg, mintha nem él ezzel a jogosultságával. Ilyen esetekben érdemes építtetőként gyanakodni a tekintetben, vajon a kivitelező cég miért akar minket ilyen eszközökkel is az építési műszaki ellenőr alkalmazásától eltántorítani.

A ÉPÍTTETŐKÉNT ALKALMAZZUNK-E ÉPÍTÉSI MŰSZAKI ELLENŐRT? bejegyzés először EcoCreative-én jelent meg.

Amennyiben bárkiben felmerülne a tulajdonában álló telek (építési telek vagy mezőgazdasági művelés alatt álló, illetve mezőgazdasági művelés alól kivett földrészlet) felosztása a következő szempontokat szükséges figyelembe venni és az alábbi lépéseket szükséges megtenni annak érdekében, hogy az érintett telek felosztására sor kerülhessen.

A köznyelvben gyakran ingatlan megosztásának nevezett eljárás első lépésként azt szükséges megállapítani, hogy mik a telek tulajdoni viszonyai, a meglévő telek területéből mekkora lesz a felosztás révén kialakuló új telkek területe (hány m²) és hogy mi a felosztásra kerülő telek és a rajta lévő építmények rendeltetése. Emellett, azt szükséges még megállapítani, hogy a felosztás következtében létrejövő új telkek külön-külön fognak-e rendelkezni gépjárművel közvetlenül megközelíthető közúti vagy magánúti kapcsolattal. Amennyiben a felosztással létrejövő telkek nem fognak rendelkezni ilyen kapcsolattal, akkor ezt a kapcsolatot szükséges biztosítani az érintett telek vonatkozásában. A közúti, illetve magánúti kapcsolatot biztosító terület legalább 3 méter széles és legfeljebb 50 méter hosszú lehet.

Ezt követően, a vonatkozó építési jogszabályokat, különösen a helyi építési szabályzatot szükséges megvizsgálni, hogy azok lehetővé teszi-e a felosztásra kerülő telkek kialakítását a terület, beépítettség, rendeltetési mód és a rajta lévő építmények elhelyezkedése és más jellemzői alapján.

Ha szabályozás szerint a telekfelosztás lehetséges, akkor egy ingatlanrendező földmérő minősítéssel rendelkező földmérőnek vagy külön jogszabályban meghatározott földmérési és térképészeti szakvégzettséggel rendelkező személynek elő kell készíteni a telekfelosztás térképi ábrázolását (változási vázrajzát), amelyet az ingatlan-nyilvántartási hatóságnak jóvá kell hagynia (záradékolni). A változási vázrajz elkészítése során természetesen a szakembernek szintén ellenőriznie szükséges az előző bekezdésekben írt szempontoknak való megfelelőséget a felosztásra kerülő telek tekintetében. Emellett, a szakembernek egy telekalakítási helyszínrajzot is szükséges készítenie a felosztással létrejövő új telkek vonatkozásában.

Ezen túlmenően, a telekfelosztás módjától függően elképzelhető, hogy szükséges beszerezni a felosztásra kerülő telek tulajdoni lapjának III. részére bejegyzett terhek jogosultjainak (például az egyetemes szolgáltatóknak mint a vezetékjogok jogosultjainak) a telekfelosztáshoz való írásbeli hozzájárulását.

Az ingatlan-nyilvántartási hatóság által jóváhagyott (záradékolt) változási vázrajznak, az esetleges jogosultak írásbeli hozzájárulásainak, valamint a telekalakítási helyszínrajznak és a többi szükséges dokumentumnak a rendelkezésre állását követően kerülhet sor a telek felosztását célzó telekalakítási eljárás megindítására, amelynek sikeres lefolytatását követően kerülhet sor a felosztással létrejövő új telkek önálló ingatlanokként történő nyilvántartásba vételére.

A Telekalakítási eljárás: telekfelosztás bejegyzés először EcoCreative-én jelent meg.

Az építési tervezés és kivitelezési tevékenység szempontjából fontos változások történtek 2022 júniusában, hiszen 2022. június 13-án léptek hatályba az 54/2014. (XII.5.) BM rendeletet módosító 8/2022 (IV. 14.) BM rendelet rendelkezései, melyek az Országos Tűzvédelmi Szabályzatot módosítják. Az 54/2014. (XII.5.) BM rendelet módosítását széleskörű egyeztetés előzte meg, a módosító rendeletet kibocsátó minisztérium igyekezett előzetesen begyűjteni a gyakorlati tapasztalatokat, meghallgatva az érintett szakmai szervezetek véleményét.

Az Országos Tűzvédelmi Szabályzat módosításainak egyik célkitűzése volt, hogy kivezesse a főszövegből a nem jogi, hanem műszaki jellegű tartalmakat, beépítse az időközben keletkezett külföldi és hazai gyakorlati tapasztalatokat a Szabályzatba, csökkentse a lehetőségekhez képest az építőipar és az építési kivitelezési tevékenység tűzvédelemhez kötődő költségelemeit.

A módosítás értelmében az építtető, beruházó a már 2022. június 13-án folyamatban lévő kivitelezések esetén választhat, hogy a régi, módosítás előtti szabályokat alkalmazza vagy már az új, illetve módosított szabályok szerint jár el.

A VÁLTOZOTT AZ ORSZÁGOS TŰZVÉDELMI SZABÁLYZAT bejegyzés először EcoCreative-én jelent meg.